Lenin-csúcs expedíció (850 EUR)

A Lenin csúcs a normál útján mászva egyike a legkönnyebben megmászható hétezres csúcsoknak, magassága 7134 méter.

A csúcs megmászásához megfelelő akklimatizáció és magashegyi felszerelés szükséges. Általában egy akklimatizációs kör után másszák, ezért a mászásra kb. három-négy hetet kell tervezni. A szezon július, augusztus, leginkább július vége, augusztus eleje. A nagyobb táborok kiépítik fix kötelekkel és létrákkal a veszélyes részeket, illetve zászlókkal jelölik ki az utat, de a zászlók nagy része pár napon belül eltűnik :-), úgyhogy inkább a nyomokra lehet hagyatkozni… ha vannak 🙂

Jelenleg a Lenin csúcs a legolcsóbban megmászható hétezres csúcs.

A Pamir Travel iroda fő profilja a hegyen önállóan (hegyi vezető nélkül) mozgó hegymászók kiszolgálása, ez alapján állították össze csomagajánlatukat. Az iroda hangsúlyozza, hogy azért ajánl ilyen kedvezményes árakat, hogy minél többen igénybe vegyék a szolgáltatásaikat, mivel ők csak szezonban, nyáron dolgoznak. Emellett szeretnék elérhetővé tenni a hegymászást minden érdeklődő számára, függetlenül attól, milyen anyagi helyzetben vannak.

Az ajánlat legjobb része az, hogy a napi háromszori étkezéseket és a szállást addig veszed igénybe, ameddig véget nem ér az expedíciód, tehát a napok száma nincs korlátozva sem az alaptáborban, sem az 1-es táborban. Tudják, hogy ez sokszor több időt vesz igénybe a tervezettnél, az akklimatizáció miatt egészségügyi problémáid lehetnek, vagy rossz az időjárás, ami miatt esetleg nem tudsz tovább haladni az eredeti terved szerint, várnod kell, stb.

Az utazási iroda által ajánlott 850 EUR összegű csomag az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza:

  • Segítségnyújtás szervezésben:
    • Segítség a Bishkek – Osh és Osh – Bishkek belföldi repülőjegyek foglalásában, ha szükséges
    • Segítség szállás foglalásában Osh-ban és Bishkek-ben, ha szükséges
  • A határengedély (border permit) díja
  • Az osh-i reptéren való találkozó, utána transzfer Osh városba, helyi sim kártya vásárlás a Megacom-nál (ez jól jön arra a pár hétre, amíg kinn tartózkodsz), majd bevásárlási lehetőség biztosítása a helyi Globus szupermarketben, ahol mindent meg tudsz venni, amire szükséged lesz a hegyen (élelmiszereket, higiénai holmit, innivalót, stb.). A bevásárlás után van lehetőség elmenni egy helyi kávézóba kicsit feltöltődni a Lenin csúcs alaptáborába vezető hosszú út előtt.
  • Transzport biztosítása Osh és a Fortune Tours Lenin-csúcs alaptábora között (280 km, kb 6 órás út)
  • Az alaptáborban: szállás telepített, kirgiz nemzeti jurtában (felverheted a saját sátrad is), napi háromszori étkezés (reggeli, ebéd, vacsora – és nincs korlátozva a napok száma), 220 V-os elektromos áram igénybevétele (mobil/powerbank/kamera/stb. töltési lehetőség), WC, kézmosási lehetőség, csomag őrzése a teljes ottlét alatt (nincs korlátozva a napok száma), Internet (wifi) biztosítása
  • Az 1. táborban: szállás saját sátorban, napi háromszori étkezés (reggeli, ebéd, vacsora – és nincs korlátozva a napok száma), WC és kézmosás biztosítása, csomag őrzése a teljes ottlét alatt (nincs korlátozva a napok száma), elektromos áram a 220 V generátor segítségével (napelemet tudsz vinni, power bankot is tudsz tölteni)
  • Transzport vissza Osh-ba (általában csak délután és kb 2 naponta megy, ezt a helyszínen kell egyeztetni)
  • 1 éjszaka egy osh-i szálláson
  • sikeres hegymászás után Tanúsítvány kiállítása
  • Környezetterhelési díj

Az ár nem tartalmazza:

  • Nemzetközi és belföldi repülőjegyek ára Osh-ig és vissza
  • A Lenin csúcsra érvényes hegymászó biztosítás (szükséges a mászáshoz)
  • Az alapcsomagon felüli szállás költsége Osh-ban és Bishkek-ben, ha szükséges
  • Transzfer a repülőtérre hazafelé
  • Hegymászó felszerelések bérleti díja
  • Hegyi vezető díja
  • Hegymászó felszerelés felszállítása lovas teherhordóval az alaptáborból az 1-es táborba és vissza 3 USD/kg/irány (az alaptáborból az 1-es táborig kb 5-6 óra a gyalogút, érdemes felvitetni a nehezebb súlyokat. A lovasoknak csak USD-ben lehet fizetni.)
  • Melegvizes zuhany biztosítása az alaptáborban: 10 EUR/fő/alkalom
  • Gázpalack gázfőzőhöz (az alaptáborban lehet átvenni): a 230 grammos 10 EUR, a 450 grammos 18 EUR
  • Szállás biztosítása az 1. táborban telepített 2 személyes sárga sátorban: 20 EUR/éj/sátor (ez egy kétszemélyes sátor, az ár ugyanannyi akkor is ha 1 fő, akkor is ha 2 fő alszik benne)

Az utazási Iroda tanúsítványt ad azoknak, akik a Lenin-csúcsot sikeresen megmásszák.